Minerva McGalagony szobája

Hestia helyet foglalt az ablak mellett álló kockás fotelban, és elrendezgette maga körül a napfényben szinte ragyogó kék talárját.
- Engedjék meg, hogy én kezdjem! Hestia Jones vagyok, nem tudom emlékszik-e, Minerva, de mi már egyszer találkoztunk futólag.
A boszorkány rámosolygott a vele szemben ülőkre, majd furcsa, oda nem illő pillantást vetett Mcgalagonyra.
- Professzorasszony, 'RENDES körülmények között nem kerestem volna fel, de a feletteseim, úgy 'RENDELKEZTEK, hogy utaznom kell.
Ezután a különös megnyilatkozás után Hestia, ki tudja, miért biccentett egyet, majd a már megszokott elbűvölő mosolyával örvendeztette meg beszélgetőpartnereit.

Mcgalagony összevonta a szemöldökét, majd a békésen üldögélő gondnokhoz fordult.
- Frics, magának nem kéne a klubhelyiségeket rendbe hoznia?

Frics neve hallatán villámgyorsan felpattant a kényelmes fotelből, el is felejtkezve az ölében szundikáló macskáról, aki a hirtelen mozdulat következtében a padlón landolt és mérgesen fújt a körülötte állókra.
-Valóban, elnézést McGalagony professzor. Még nem végeztem a klubhelységek takarításával. Éppen a pincébe indultam, mikor -itt megköszörülte a torkát és lesújtó pillantást vetett a mosolygó, szőke hajú boszorkányra- adódott egy kis probléma.
Az ajtó felé indult, Mrs.Norris pedig mintha mi sem történt volna, peckesen lépkedett a gondnok mögött.

Hestia egy kicsit fészkalódott ültében. A tökéletesen ráncmentes talárját simítgatta a térdén, és közben aprókat biccentett a fejével, tekintetét a professzorasszonyon tartva.

McGalagony egyre idegesebbnek tűnt. Feszülten várta, hogy történjen végre valami, de egyik vendége sem adta jelét annak, hogy hajlandó lenne akár csak annyit is mondani, hogy zsupszkulcs.
Pár másodpercnyi csend után, és mikor Hestia már annyit biccentett, hogy félő volt, tartós nyakkárosodást szenved, jött csak rá, hogy mi a probléma.
-Jaj, eszembe se jutott. Hestia, ő itt Paenula, az unokahúgom. Szintén tagja a Rendnek, csak olyan poszton dolgozik, hogy még nem találkozhattak. Khm...Remélem érti.

*Lily Hestia felé fordult. Végig mérte a nőt a cipőjétől a feje búbjáig. A megrökönyödéstől pár percig nem tudott megszólalni.*
-Öhm... izé... én Paenula Prewett vagyok, és szeptembertől itt tanítok az iskolában.
*Lily kedvesen mosolygott és kezet nyújtott a nőnek.*

Hestia szívélyesen üdvözölte a vörös hajú nőt.
-Örülök, hogy megismerhetem! Akkor azt hiszem nyugodtan beszélhetek bármiről.- A boszorkány nagy levegőt vett majd folytatta, de ezúttal kevésbé vidáman.- Minerva köszönjük, hogy értesített minket az iskolában történtekről, de sajnos mi sem tudunk kielégítő választ adni az igazgató úr hollétéről. Attól tartok, ez megint valamiféle magánakció Albus részéről, nem hiszem, hogy aggódnunk kellene. Mindent folytasson úgy, ahogy elkezdte, teljesen szabad kezet kap.
Hestia szavai nyomatékosítása kedvéért ismét egy széles mosolyt varázsolt az arcára és Paenulára tekintett.
- Mit is mondott, itt fog tanítani? Azt hittem minden állás be van töltve.

*Még mindig mosolygott, habár nehezére esett.*
- Bájitaltant fogok tanítani, mindig az volt a kedvenc tantárgyam, és ami azt illeti, értek is hozzá. Horatius Lumpsluck professzor tanított még annak idején.
*A mosolygás igen nehezére esett, hisz már olyan mértékben fájt a feje, hogy úgy érezte rögtön kettéhasad. Az arcizmai minden egyes rándulására, sajgott a feje. Szeretne túl lenni ezen a napon. Sőt, szeretné maga mögött tudni ezt az egészet. Miért halt meg James? Miért nem halt meg vele együtt ő is? Mi értelme így élni, hogy nem ölelheti magához, egyetlen szeretett fiát... tényleg jobb lenne meghalni. Értelmetlen így minden. Ez volt az utolsó gondolata. Felállt, és otthagyott mindent, majd határozott léptekkel elindult az ajtó felé. Feltépte azt, majd elhagyta a helyiséget.*

- Elbűvölő az unokahúga, Minerva! De attól tartok egy kis félreértés történt, a minisztérium már kirendelt egy oktatót erre a posztra. Dumbledore nem tájékoztatta erről? Az új professzor a diákokkal fog érkezni a Roxfort Expresszel. Sajnos csak ennyit tudok, talán valaki a minisztériumból tudna felvilágosítással szolgálni, de attól tartok, már semmit nem tehetünk, túl rövid az idő.

- Már csak ez hiányzott, egy összetűzés, a minisztériummal! Abban viszont igaza van, hogy ezt a világ leggyorsabb baglyával se tudnánk elsimítani.- Minerva arca gondterheltnek tűnt- Fogalma sincs róla, hogy ki küldenek?

- Oh, csak pletykákat hallottam a Boszorkány-Konyhában és az Arany-varangy Egyletben. Volt, aki egy külföldiről beszélt, de hallotam már koboldról és banyáról is. Hiába, az előkelőségek se tájékozattabbak nálunk. Most, ha megbocsát, mennem kell. Van egy kis elintéznivalom Suffolkban és Londonban. Örülök, hogy végre találkoztunk.
Hestia felemelkedett a fotelből, előszedte az esernyőjét és a virágját, majd Mcgalagony hitetlenkedő teintetével kísérve ellejtett a folyosó közepén lógó bíbor színű falikárpit irányába.
- A mielőbbi viszont látásra!- szólt még hátra, miellőtt felfelé indult volna az eddig rejtve maradt csigalépcsőn.

*Halkan végigsétált a folyósón, majd megállt, s bekopogott. Haját füle mögé simította, és várt.*

Mcgalagony hirtelen felkapta a fejét a zajra. Felpattant a kockás fotelből, ahol eddig gondolataiba merülve ült, és az ajtóhoz lépett, hogy beengedje újabb látogatóját.
- Tessék! Óh, te vagy az!- Úgy tűnt a professzor megkönnyebbült, és szélesre tárta az ajtót.- Gyere be!

*Miután mindketten helyet foglaltak, Lily nagy levegőt vett, és elkezdte a mondókáját.*
- Bocsánatot kell kérnem az előbbi... khm... kirohanásért. Én nem tudom mi ütött belém. Csak egyszerűen még mindig nem fogtam fel, hogy valójában mi is történt velem. Pontosabban a családommal. James... halott...
*Itt megremegett a hangja, ismét nagy levegőt vett.*
- Harryt pedig ki tudja, mikor ölelhetem magamhoz újra fiamként. Annyira fáj, hogy tudom, itt van a kastélyban, és én nem kereshetem meg és nem mondhatom el neki az igazságot...
*Itt újra eltört a mécses, és megállíthatatlanul hulltak Lily könnyei.*

McGalagony fájdalmas tekintetet vetett Lilyre. Esetlenül megpaskolta a fiatal boszorkány vállát, majd tőle szokatlan, lágy hangon megszólalt.
- Ejnye, no, erre nincs semmi szükség! Minden rendben lesz, ne aggódj! A fiad biztonságban van, és neked se esett semmi bajod, annak ellenére, hogy tíz éven keresztül halottnak hittünk... Tudom, a halált nem könnyű feldolgozni, de most csak a rád váró feladatokra koncentrálj, az majd eltereli a figyelmed! Idővel, hidd el majd a fájdalmad is enyhülni fog.

Az idős asszony tehetetlenül nézte az egyre csak zokogó Lilyt. Felkelt a székből, és járkálni kezdett a szobában. Kis idő és pár megtett kör után már a megszokott kemény, acélos hangján szólalt meg.
- Ennek nincs semmi értelme. Az egész sületlenség, amit gyáva, gyenge emberek találtak ki... Nem lesz könnyebb se egy óra se egy hét múlva. James ugyanúgy fog hiányozni ma éjszaka, mint jövő nyáron. Igaz, hogy a könnyeid majd lassan elfogynak, de a fájdalom az megmarad. Minden egyes reggel újra és újra beléd fog hasítani a tudat, hogy nem álom volt, tényleg örökre elvesztetted. Ez vár rád Lily, ne is remélj mást. De neked nem szabad engedned, hogy a gyász elragadjon, folytatnod kell tovább. Mert érdemes élned, Harryért, és azért, hogy harcolj Tudjukki ellen. Nem azért, mert James ezt várná tőled, és nem is azért, mert ő azt szeretné, hogy élj tovább, hanem azért mert ezt kell tenned. És ezt te is tudod, csak, nem árt, ha valaki emlékeztet rá.
Minerva megállt Lily előtt, szemében olyan elszánt tűz égett, amilyet talán még soha senki ne látott lobogni ebben a szempárban.

*Lily megtörölte szemét, és ismét volt professzora szemébe nézett.*
- Igazad van Minerva... nem szabad gyengének lennem... most nem. Itt van Harry... és a háború, amit meg kell nyernünk. Vigyáznom kell Harryre.
*McGalagony szavai végre észhez térítették. Úgy érezte magát, mintha egy levegő mentes burokból szabadult volna, és az oxigén dús levegő most szaladna be először a tüdejébe. Vagy mintha fejbe vágták volna, vagy lelocsolták volna.*
- Most jobban érzem magam. Köszönöm, azt hiszem ez kellett.
*Arcán ezúttal egy őszinte mosol jelent meg.*

- Helyes, akkor ezt elintéztük. De attól tartok unatkozni nem fogunk, ugyanis az a Hestia mondott valami zavarba ejtőt.- McGalagony bosszúsan vonta össze szigorú, egyenes szemöldökét.- A Roxfort Expresszel érkezik egy bájitaltan tanár, a Minisztérium küldi... Csak tudnám, hogy miért ütik bele ebbe is az orrukat?! Ráadásul úgy, hogy senki nem kérte őket.

*Lily felháborodottan nézett a vele szemben ülő nőre.*
- Egy frászt! Nem veheti el tőlem senki az esélyt, hogy a fiam közelében lehessek. Különben is, Dumbledore professzor mióta hagyja, hogy a Minisztérium itt okoskodjon a Roxfortban? Na azt szeretném én látni, hogy valami jöttment fogja tanítani szeptembertől a bájitaltant... előbb kiátkozom a világból.
*Lilyt ritkán lehet kihozni a béketűrésből, de ennek a Hestiának sikerült. Olyan dühöt érzett, hogy képes lett volna széttépni egy trollt.*
- Minerva biztos lehetsz benne, hogy ezt nem fogom hagyni. Zárjanak Azkabanba, vagy ahová csak akarnak nem érdekel, de itt én-leszek-a-bájitaltantanár és pont.
*Lily szemében mérhetetlen elszántság csillogott.*

McGalagony elégedetten nézett régi tanítványára.
- Ez természetes, egy szóval se mondtam, hogy nem téged illet az állás. Majd valahogy leszereljük ezt az ismeretlent. Csak attól félek, hogy a Minisztériumnak nem lesz elég az én szavam.
Minerva résnyrie szűkítette szemeit. Ezt látva diákjai, már rég elszeletlek volna, most azonban egyetlen szemtelenkedő sem volt a közelben.
- Csak azt tudnám, hol találkoztam ezzel a nővel...Liliom.
A professzor az ablakon kémlelt kifele a ragyogó kék eget fürkészve.

*Lily követte a professzor tekintetét, és az ő szemei is a kék égre tévedtek. Barna szemei, hirtelen zöldes árnyalatot vettek fel, majd néhány pillanat múlva régi pompájukban ragyogottak a smaragdzöld szemek. Lily jobb keze megremegett.*
- Nem tudom, de elég furcsa nőszemély. Kicsit feszélyezve éreztem magam a közelében...
*Lily elővett talárja zsebéből, egy üvegcsét, majd annak tartalmát egy húzással megitta.*

- Na igen, feszélyezve- McGalagony továbbra is az eget fürkészte, majd hirtelen megfordult, és az ajtóhoz sietett.
- Jól van, akkor minden készen áll a diákok fogadására. Most, ha megbocsátasz, beszélnem kell Madam Cvikkerrel. Megvárhatsz itt, ha gondolod.

- Azt hiszem inkább lemegyek a szobámba pihenni.
*Válaszolt Lily, s halványan elmosolyodott. Majd felállt s elindult McGalagony nyomában a folyósóra.*

McGalagony belépett a szobába, és sebesen gyűjtögetni kezdte az asztalon gondosan elrendezett kupacokat. Összeszedett két halom pergament, egy bőrkötéses mappát, egy marék pennát, pár ezüst és arany színekben szikrázó fiolát és néhány megkopott ampullát. Mikor úgy látta mindene megvan, amire szüksége lesz, az ajtó felé indult. Útközben bosszús pillantást vetett a kandallórács mögött neszező poros ládára, majd talán a szükségesnél kicsit erősebben rántotta be maga mögött az ajtót.
A folyosó homályba vesző vége felé vette az irányt, és rövidesen csak cipőjének erélyes kopogása jelezte útját.

McGalagony professzor skótkockás köntösében, papucsában lazán befonott hajjal állt az ablak előtt. Kezében egy egyszerű bögrében forró ital gőzölgött, az ablakpárkányon egy tányérra való gyömbéres keksz álldogált. A professzorasszony elgondolkodott a holnapi teendőkön, gondolatai közé csupán halk neszként szűrődött be a kandallóban ugrabugráló láda zaja. Megvan, ez a láda az egyetlen fontos dolog, amit holnapra hagyott, ezt még el kell intéznie, mielőtt a gyerekek ideérnek.
Gyorsan felhajtotta a bögre tartalmát, s bekapott pár kekszet, közben elgondolkodva figyelte a köpenyes alakot, aki sietve átvágott a pázsiton, és időnként fel-feltűnt a fáklyák fénykörében.