Szárnyas Vadkan

A kocsma tetején egy címer van:egy disznó angyalszárnyakkal. Piszkos kis hely, de kiváló megbeszélésekre.

A kocsma belsejében alig volt világosabb, mint a kinti ítéletidőben, de a kandallóban barátságosan ropogott a tűz, és minden száraznak tűnt. Trelawney a kandallóhoz legközelebb eső fotelba ereszkedett, és melengetni kezdte elgémberedett ujjait a tűz fölött. Az idős, szakállas kocsmárost ismerősként üdvözölte:
-Jó estét Aberforth! Mit szól ehhez az ítéletidőhöz? Borzalmas! Pedig bevásárlókörutat terveztem mára, de hátha eláll. Áh, látom sherry-t hozott, de most inkább egy kis forralt almabort kérnék, Lunának pedig vajsört hozzon. Köszönöm.
Trelawney elégedetten nézett körbe, és alig akart hinni a szemének, mikor látta, hogy Luna gyönyörködik a piszkos, kopott helyiségben.

Miután tüzetesen megszemlélte a berendezés minden darabját Luna Sybillhez fordult.
- Miss Trelawney, ugye ezen a helyen élnek a megbűvölt kecskék, amiről az Elbűvölő megbűvölőkben is írtak? Szeretném látni őket. Ugye tudja, hogy felgyulladt a szalmakalapja?

A boszorkánynak pár másodpercbe beletellt, míg feldolgozta a hallottakat, majd mintha egy billywig csípte volna meg, hirtelen felugrott és mintha esőtáncot járna, amire az adott helyzetben semmi szükség nem volt, vad táncba kezdett a fotel körül. Miután a kalapja lángjai már a frizurája épségét veszélyeztették, és rájött, hogy ez a módszer nem túl célravezető felkapta a szomszédos asztalnál ülő vasorrú italát és nyakonöntötte vele magát. Arra viszont nem számított, hogy a pohárban levő átlátszó folyadék nem víz, hanem hősítő. A kalapja ettől csak még lelkesebben kezdett lángolni. Más megoldás nem lévén Trelawney egy épen maradt száraz virágnál fogva a kandallóba hajította a veszélyes fejfedőt.
Mire a kocsmáros veszélyt érezve az asztalhoz érkezett, már csak a szőnyegen füstölgő szürke foltok utaltak az iménti eseményekre. Trelawney végignézett a katasztrófa sújtotta területen és a két dühös emberen, és jobbnak látta, ha távozik.
- Nos, fontos elintéznivalóim vannak még mára, úgyhogy most megyek. Aberforth, nagyon örültem.- Biccentett a férfi felé, és kisietett az ajtón.

Luna az idős kocsmárosra mosolygott, és egykedvűen így szólt:
- Mindig ilyen, én már megszoktam, ne is foglalkozzon vele! Szeretném látni a kecskéit, már sokat hallottam róluk.Tavaly, amikor...

A bejárati ajtó alig észrevehetően kinyílt, és a keletkezett résben megjelent Trelawney csapzott haja.
- Izé, Luna megyünk!- és a bozras hajkorona már ott se volt. De a kintről behallatszó szitkozódások tanúsága szerint nem csak káprázott a vendégek szeme, és a hajkoszorúhoz a tanárnő többi testrésze is csatlakozott odakint.

- Most jobb, ha megyek. Majd máskor benézek, és beszélgethetünk az állatokról. Viszont látásra!
Luna összeszedte a cókmókját, és kifutott az ajtón, ami nagy dörrenéssel záródott mögötte.